Gyorsan elszállt az idő, a csengőszó után én egy szó nélkül álltam fel, és indultam a tanárnő után... Nem törődtem az osztálytársaim kérdő pillantásaival, csak követtem tanárnőt, egyenesen fel a tetőre. Amikor mind a ketten kiértünk, megmutatta valódi énjét... Ezek szerint ő is kontaktlencsét használ.. Eddigi zöld szeme az én vörösömhöz hasonlóvá vált. Felfedte agyarát is, és rám rontott... A falhoz taszított. és farkas szemet nézett velem...
- Te cafka.. Honnan tudod ki vagyok? - sziszegte.
Egy sikolyhullámot küldtem rá... Ő fejéhez kapott, a földön fetrengett a fájdalomtól.. (ez is egyfajta képesség volt... és sok másik van még a tarsolyomban... és egy meglepi is..) Közelebb léptem hozzá, majd én is kivettem a kontaktlencsémet. Megszüntettem a fejében lévő sikolyt. Térden állva, lihegve nézett fel rám.
- Mégis ki vagy te?
- Én ki vagyok? A nevem Miyako Handa... - mosolyogtam rá kivillantva én is a szemfogaim.
- V-várjunk csak.... az a Miyako?
- Nocsak... talán már hallottál rólam?
- Te-te vagy a legöregebb vámpír... egy első... nem AZ első változtatott át...
- Á, igen... Saisho... Milyen rég is volt már...
- Akkor tényleg te vagy az... A 2000 éve vámpír...
- Ne túlozz.... még csak 1600 éves múltam... - legyintettem könnyedén...
- Te vagy az egyetlen, aki több, mint ezer képesség birtokosa.. és az egyetlen, aki képes megölni egy vámpírt...
- Tehát ezzel is tisztában vagy...
- Sajnálom az előbbit... Kérlek bocsáss meg...
- Nem haragszom rád... És életben hagylak.... De csak addig, amíg nem okozol problémát! Világos?
- Igenis, úrnőm...