Hallottam, hogy Ayato-kunk ezen kijelentésemen nevetni kezd... Szúrós tekintettel ránéztem, mire ő belemerült a füzetébe.. De láttam, hogy vállát még mindig rázza a nevetés... A tanárra figyeltem.. reméltem, hogy valamelyest megérthetem... Ekkor egy apró cetli landolt az asztalomon... Rámeredtem... majd Ayato-kunra... Azt intette, hogy olvassam el.. Elvettem az apró cetlit, és széthajtogattam... Az állt benne, hogy iskola után majd elmagyarázza nekem a matekot.. Tehát akkor ma is haza fog kísérni.. mi több, ma be is jön hozzám... Ettől teljesen ideges lettem... Féltem, mit fog szólni ahhoz a házhoz... Gyorsan teltek az órák.. szinte egyre se figyeltem.. végig az járt a fejemben, hogy mit fog szólni Ayato-kun ahhoz a házhoz... Komolyan mondom, életemben nem voltam még ilyen ideges... Vége lett a napnak, és éppen azon gondolkoztam, hogyan rázhatnám le Ayato.kunt, amikor elkapta a kezem...
- Ne is próbálj lerázni! Akár tetszik, akár nem, most elmegyek hozzád, és segítek neked a matekban! - mosolygott rám, és megszorította a kezem.
Ezt nem hiszem el.. most komolyan megfogta a kezem... Ilyen nincs... Már megint mindenki minket figyel... Ezt már direkt csinálja... Valamit ki kell találnom...
- Nem érdekel mit csinálsz, de most azonnal engedd el a kezem - próbáltam kiszakítani kezem az övéből, de nem sikerült... sőt... még szorosabban fogott...
- Nem engedlek el.. még a végén elszöksz előlem - mosolygott rám...
Intett egyet fejével az ajtó felé, majd elindult, és maga után húzott... Ahogy végigmentünk a folyosón, mindenki összesúgott a hátunk mögött... Őt nem érdekelte, de engem annál inkább... Kézen fogva mentünk végig az egész városon, és amikor hazaértünk, azt hittem elájulok, amikor megláttam ki vár rám a kapu előtt...