Nem várt reakció... Nagyon meglepődtem rajta... De ugyanakkor örültem is neki.. Őszintén szólva én is kedveltem őt.. valamiért... ismerősnek tűnt nekem...
- Csinálj, amit akarsz - vetettem oda neki, majd a helyemre mentem.
Mint egy kiskutya követett, és leült mellém. Az osztálytáraim persze meglepődve nézték ezt a kis jelenetet... És igazából nem csak ők lepődtek meg, hanem én is... De nem mutathatom ki... Becsengettek... Kezdődött a következő óra.. Mindenki elfoglalta a helyét... Gyorsan telt az idő... és csak hamar el is múlt az elsú nap... Felkaptam a táskám, és éppen indultam, maikor érzem, hogy valaki elkapta csuklómat... Hátrafordulok, és látom, hogy Ayato-kun az...
- Mi az már megint? - kérdem tőle egy sóhaj közepette.
- Várj meg, hadd kísérjelek haza - mosolygott rám.
Erre a kijelentésére persze minden szempár újra felénk irányult... ebből kiderült számomra, hogy ez elég ritka nála.. remek....
- Semmi szükség rá. Haza tudok menni egyedül is - mondtam, és kitéptem csuklóm a kezéből.
- Nem baj. Én akkor is veled akarok menni - és utánam szaladt.
Olyan volt, akár egy kiskutya... Külsőleg nem persze, de a viselkedése... És tényleg haza kísért... Legalábbis ahhoz a házhoz, amit most vettem nemrég...
- Most már elmehetsz. Hazaértem - szóltam neki, majd kinyitottam a kaput.
- Rendben van. További szép napot. Holnap találkozunk - mosolygott rám.
Én csak visszaintettem neki, majd bementem a házba... Várjunk csak... nem azt mondta, hogy az iskolában találkozunk.. Ugye nem fog elém jönni vagy ilyesmi... Á... nem lehet olyan ostoba... Felmentem a szobámba, és elővettem füveket.. Készítettem belőlük egy teát, és leültem a TV elé... Tanulnom nem kell.. én már mindent tudok... Az évszázadok során elég sok mindent megtanultam.. nem lesz gondom semmivel... Másnap amikor indultam a suliba, gyanúm beigazolódott. Tényleg elém jött... Egész úton a suliba menet, magáról mesélt... Amikor pedig beértünk, folytatta... Elkezdődött az óra... Matek volt az első... A tanár úr felírta a képlete, majd kiadta, hogy oldjuk meg.. Végig néztem a képleten, majd elborzadva tudatosult bennem a tény...
- Én ezt nem értem - suttogtam magam elé a semmibe...