Ezt nem hiszem el... Ez lehetetlen... hiszen ő meghalt azon az estén... Mégis hogy kerül most ide? Várjunk... már az első pillanattól ismerős volt nekem ez a fiú... tehát ezért... azért, mert Ő Saisho!! Könnyes szemmel néztem rá... Tényleg ő az.. semmit se változott az évszázadok alatt...
- Mégis hogy? - kérdeztem könnyeimben fuldokolva.
- Azon az estén, maikor téged átváltoztattalak, hatalmas bűntudat kerített hatalmába... De az utolsó percben rájöttem, hogy azzal, hogy megölöm magam, még hatalmasabb hibát követek el.... Egyedül hagylak téged... Az utolsó percben még sikerült a lelkem megmenekítenem... De sajnos addig várnom kellet, míg egy hozzám hasonló fiú nem születik.... Ez a fiú, akinek elfoglaltam a testét.. ő az, kinek identitása oly közel áll az enyémhez.. így végre újjászülethettem! És szerencsémre téged is megtaláltalak! - mosolygott rám.
- Annyira hiányoztál... - súgtam.
- Te is nekem... Testetlen szellemként követtelek téged... Tudom, hogy miken mentél keresztül... Tudom, hogy mik zajlottak a szívedben ez idő alatt...
- Várj... akkor azok az álmok...
- Igen... az én művem... Tudatni akartam veled, hogy én melletted vagyok, számíthatsz rám.. Megtaláltam a módot, hogy kapcsolatba léphessek veled... Az álmaidon keresztül..
- De akkor miért hagytál egyedül akkor?
- Éreztem, hogy a szíved sebeit abban az alakomban nem tudtam begyógyítani... Úgy gondoltam, ha elfelejtesz engem, jön majd más, aki segíthet neked... Úgy gondoltam jobb neked nélkülem... De végre megszületett ez a fiú, és újra veled lehetek... Miyako... fogalmad sincs mennyire boldog vagyok, hogy újra melletted lehetek... - súgta és szorosan magához ölelt.
- Hidd el, tudom. Olyan régóta vártalak már téged... Sose adtam fel a reményt, hogy egyszer újra együtt lehetünk. Belül éreztem, hogy csak türelmesnek kell lennem...
- Ne félj, többet nem hagylak el Miyako... szeretlek - hajolt közel hozzám.
- Én is szeretlek Saisho - s ajkaink összeforrtak...