Ezt nem hiszem el… hogy lehet az, hogy még egy Elsőnek is
vannak gyenge pontjai… ráadásnak olyan, ami engem nem érint… Persze a vámpírok
mind úgy hiszik, én is egy Első vagyok, de ebben tévednek… Engem Az Első
változtatott át, ezért én vagyok a ma élő vámpírok közül a legerősebb, de én
sem vagyok halhatatlan. Ekkor eszembe jutott valami…
- Akkor
hogyha kisadagokban te is elkezdenéd hozzászokatni a szervezeted, talán…
- Nem…
nekem már túl késő. Ráadásnak az se biztos, hogy működne… Engem annak a fának a
segítségével hoztak létre, ezért nem hiszem, hogy valaha is immunis lehetnék
rá… A fa egy része ugyanis eggyé vált velem.
- Akkor
nincs más lehetőségünk. Velem kell maradnod, örökké – mosolyogtam rá és egy
lágy csókot leheltem ajkaira.
- Remek
ötlet… bevallom az én fejemben is megfordult már…
Kitört belőlem a nevetés. Már
annyira hiányzott… reméltem, hogy valahogy újra együtt lehetünk majd, és
elfelejthetjük azt a szörnyű és végzetes éjszakát… gyorsan az órára néztem.
Késésben voltam. Gyorsan felpattantam, majd visszanéztem rá.
- Mi az? Te
nem jösz suliba?
- Iskola?
Csak azért jártam oda, hogy megtaláljalak…
- Akkor is
járnod kéne továbbra is.
- Ugyan minek?- nézett rám kíváncsian.
- Mert én a
legtöbb időmet ott töltöm. Ráadásnak van ott néhány helyes srác, akiket
érdeklek… ha te elhanyagolsz, lehet, hogy majd választok valakit helyetted,
hogy ne unatkozzam…
- Hogy mi?
Te ilyen könnyen lecserélnél? - pattant fel dühösen.
- Nyugalom
– nevettem rá, miközben felkaptam a táskám – Ráadásnak ott van a te kis rajongó
táborod is. Ugye nem akarod több tucat lány szívét teljesen összetörni. Nem
elég nekik, hogy most már velem vagy, de még a sulit is otthagyod?
- Jó-jó.
Visszamegyek veled. De nem az ostoba fruskák miatt, csakis miattad – lépett oda
hozzám, megcsókolt, majd felment a cuccáért és együtt indultunk suliba.